Mutatjuk a három leggyakoribb hibajelenséget, amit az ügyfeleink tapasztalhatnak télvíz idején - és azt is, hogy mi a Praktikus Fűtésnél hogyan oldjuk meg őket!
Egyesek örömére, mások bánatára most már egyértelműen beköszöntött a tél. Ha nem is minden nap farkasordító a hideg, de a mínuszok már a nyakunkon vannak. Ez az időszak a
Praktikus Fűtés rendszerének is nagy próbája, hiszen a fűtési funkció a rendszer legfontosabb tulajdonsága - a nyári hűtés mellett. Több, mint ötszáz rendszert építettünk már be és szerencsére nem nagy számban, mégis azt látjuk, hogy óhatatlanul előjönnek ilyenkor tipikus hibák. De! Jó előre tudni azt is, hogy természetes jelenségnek számítanak.
Csináltunk egy gyűjtést az ilyenkor leggyakrabban előforduló hibajelenségekről. Kollégáink természetesen folyamatosan állnak az ügyfelek rendelkezésére és igyekeznek leghamarabb megoldani ezeket. Ezt a blogcikket most egyfajta megnyugtatásnak szánjuk, hogy nem vagy egyedi helyzetben, mert nem akarjuk, hogy eljuss odáig, hogy túlgondold és megbánd az egészet. így ha esetleg nálad is felugrik valamelyik probléma, nem kell megijedni, hívd kapcsolattartódat, és mi jövünk, megoldjuk!
1. hiba: Folyik a cseppvíz a kültéri egységből
Sokan nem készülnek fel erre, hogy ez a rendszer télen pisil. Méghozzá nem is keveset. Ez a viccet félretéve azt jelenti, hogy amikor a külső levegő páratartalma magas, akkor párakicsapódás történik a készüléken, hideg időben ez a folyadék rá is fagy, amely leolvasztási funkciónál leolvad róla. Az olvadás következménye a vízfolt a kültéri egység alatt. Viszont igény esetén biztosítunk egy cseppvíztálcát, amely segítségével el tudjuk vezetni a vizet. Hiába vezetjük el a cseppvizet, hogy ne legyen zavaró és ne fagyjon le a víz körülötte, de mégis volt már olyan eset, hogy a kültéri egység körül megtörtént, hogy odafagyott a víz. Ezt elkerülendő másnap kimentünk a helyszínre és elvezettük a cseppvizet szakszerűen, a megfelelő módon.
2. hiba: Nem megfelelő hőmérsékletet fúj be a készülék az ingatlanba
Ennek a leggyakoribb oka a hűtőközeg szivárgás, amit a nagy mínuszokban a legtöbb esetben orvosolni nehéz, viszont legtöbb esetben a problémát meg tudjuk oldani. Természetesen pótoljuk a készülékbe a gázt, így újra meleget varázsolunk az otthonodba. Előfordulhat még a szűrő eltömítődése is, tehát oda kell figyelni a rendszeres karbantartásra, amiben szintén tudunk segíteni.
3. hiba: A készülék kiáll egy hibakódra
Ilyenkor magának a készüléknek a forgalmazóját is néha szükséges bevonni a probléma ügyintézésébe. Tapasztalataink szerint a hibakód lehet motorhiba, gázszivárgásjelzés vagy ventillátorral kapcsolatos anomália. Mint minden más esetben, ha ilyesfajta bejelentés érkezik, ügyfeleink 24 órán belül számíthatnak ránk.
A legfontosabb (és ez büszkén vállalt erősségünk), hogy bármilyen hibával is találkozol, mi mindig elérhetőek leszünk és igyekszünk a leghamarabb távban vagy helyszíni kiszállással megoldani a problémádat.
Árajánlatot kérek!
-----------
Az
Amerikai Praktikus Fűtés egy légcsatornázható hőszivattyú, ami teljes mértékben kiváltja a fatüzelést, a kazánokat, kályhákat, a cirkót, az infrapanelt, villanyradiátorokat egyaránt.
A rendszer télen fűt, nyáron hűt. Az Amerikai Praktikus Fűtésnek egy beltéri egysége és egy kültéri egysége van. A csőrendszere a padláson vagy álmennyezetben helyezkedik el, onnan ágaznak el a csövek minden egyes helyiséghez, a mennyezeten pedig kialakítjuk a befúvó és elszívó pontokat, ahonnan érkezik a levegő.
Az Amerikai Praktikus Fűtés teljesen hangtalan és huzatmentes. H-tarifával és napelemmel is kombinálható.
Könnyen és viszonylag rombolásmentesen kiépíthető, a fűtés több, mint 20 évre meg van oldva, ha az Amerikai Praktikus Fűtést választod. Megújuló energiát használ és bármilyen szigetelésű házban, penészmentesítéssel már elérhető.