Praktikus Fűtés – Több mint egy kivitelező csapat
A Praktikus Fűtés több mint egy hőszivattyús kivitelező vállalkozás. Küldetésünk, hogy a légcsatornázható levegő-levegő hőszivattyús rendszereket Magyarországon minél több család és vállalkozás számára elérhetővé tegyük. Csapatunk a tervezéstől a kivitelezésen át a hosszú távú támogatásig végig ügyfeleink mellett áll, hogy egy energiatakarékos, komfortos és korszerű fűtési-hűtési rendszert kapjanak.
Ki az a Nanszák Tamás, aki a fűtésrendszeremet fogja megtervezni?
Amikor sok-sok évvel ezelőtt belefogtam ebbe a rendkívül izgalmas, precizitást, folyamatos tanulást igénylő hivatásba, egyetlen cél vezérelt: légtechnikusként a lehető legjobb szakemberré váljak.
Rengeteg energiát, gyakorlással és tanulással teli esztendőt áldoztam arra, hogy naprakész és felkészült légtechnikai rendszerszerelővé képezzem magam. Manapság nehéz jó szakembert találni, ezért kollégáimat is ebben a szemléletben választom ki és képzem őket.
„Hallgass rám, oly gondossággal, biztonsággal és odafigyeléssel fogom megtervezni és kiépíteni praktikus fűtő-és hűtőrendszeredet, miképpen azt saját családom számára is tettem.”
Nanszák Tamás tulajdonos, légtechnikus
"Mindent az Ügyfeleinkért!"
A Praktikus Fűtés Kft.-nél tudjuk, hogy otthonod melegének és komfortjának biztosítása nemcsak technológiai, hanem bizalmi kérdés is. Ezért kiemelten fontosnak tartom ügyfeleink állandó tájékoztatását. Munkatársaimmal magas figyelmet fordítunk a folyamatos kapcsolattartásra.
A magyarországi piac megkerülhetetlen szereplőiként elkötelezettek vagyunk abban, hogy a legmodernebb, energiatakarékos fűtési és hűtési rendszereket telepítsük.
Legyen szó építkezésről, felújításról, vagy egy régi fűtésrendszer korszerűsítéséről, célunk, hogy az általunk telepített fűtésrendszer ne csak kényelmes, hanem hosszú távú megoldás is legyen.
Ügyfeleink nem csupán egy fűtésrendszert vásárolnak, hanem egy legalább 20 évig tartó barátságot, mely során számíthatnak ránk a karbantartások és az esetleges szervizelés esetén is.
Gyere el hozzánk óbudai bemutatótermünkben, ahol személyesen találkozhatunk és bemutathatom neked az egyik legmodernebb hőszivattyús technológiát.
Varga Ida Ügyvezető Igazgató
"A gördülékeny együttműködés kulcsa a nyugodt hozzáállás és a valódi odafigyelés."
Nyugodt és vidám természetű vagyok, kedves és türelmes minden érdeklődővel és ügyféllel. Korábban már volt saját vállalkozásom és dolgoztam vezetői pozícióban is, ezért vallom és tartom, ha az ügyfél elégedett és boldog, akkor mi is. Feladatom a cégben, az ajánlatkérések kezelése, szerződéskötés, a kivitelezői csapatok beosztása, összefogása. Így velem biztosan kapcsolatba kerülsz majd.Jól veszem az akadályokat, higgadtan kezelem a problémákat, mindig az ideális megoldásra törekszem.
Vacsi Éva értékesítő
"Minden sikeres együttműködés egy őszinte beszélgetéssel kezdődik."
Több évtizedes értékesítési tapasztalatom tartópillérjei a hitelesség és az ügyfélközpontú szemlélet. Meggyőződésem, hogy a sikeres értékesítés záloga a termékbe vetett őszinte hit, ezért csak olyasmit képviselek, aminek a minőségéről magam is meg vagyok győződve. Műszaki beállítottságú vagyok, mindig hasonló területen kamatoztattam a tapasztalataimat. Munkám során a kedvesség, az empátia, a türelem és a maximalizmus vezérel. Célom nem csupán az eladás, hanem, hogy egy sikeres együttműködés során az ügyfél és jómagam is maradéktalanul elégedettek legyünk.
Nyikos-Bán Andrea értékesítő
“Velem intézed az elengedhetetlen adminisztrációt és anyagiakat.”
A feladataim közé tartozik a számlázás, az adminisztráció, az ügyvitel. így előbb-utóbb kapcsolatba kerülünk. Alapos és precíz vagyok, gyorsan átlátom a területemhez kapcsolódó folyamatokat, kiváló logikámnak köszönhetően részt veszek a kivitelezői csapatok szervezésében és az ezzel járó adminisztrációban is. Könnyedén ügyintézek, gyorsan reagálok a megrendelők, partnerek kéréseire, mint ahogy a számlázást, a H tarifa igazolásokat, az ügyfelekkel folytatott levelezéseket is én intézem.
Gönczi Judit irodavezető
Herceg Tamás
szellőztető üzletágvezető
hercegtamas@ventalp.hu
+36 70 884 1400
Bélteczki Szilárd
tartalomgyártó
szilard@praktikusfutes.hu
+36 20 583 0483
Erős Márton
fűtésrendszer kiépítő
Kovács Béla
fűtésrendszer kiépítő
Horváth Zsolt
fűtésrendszer kiépítő
Bodnár Péter
fűtésrendszer kiépítő
Rubarics Gergő
raktárosNagy László
kivitelezés vezető
Több száz megvalósított légcsatornázható hőszivattyús rendszerrel rendelkezünk, és a tervezéstől a kivitelezésig teljes körű szolgáltatást nyújtunk.
Országosan vállaljuk családi házak, ipari csarnokok, műhelyek és irodák hőszivattyús rendszereinek kivitelezését.
Nem. Új építésű és meglévő ingatlanok korszerűsítésében is jelentős tapasztalattal rendelkezünk.
Igen. Minden projekt egyedi tervezéssel indul, hogy a kiválasztott rendszer hosszú távon is gazdaságosan működjön.
